RSS

Converse

07 Sze

Már napok óta tervbe vettem, hogy ha szabadnapos leszek, kimegyek a Józsefvárosira. Tegnap el is indultunk olyan 15h körül, de útközben felvilágosítottak, hogy ilyenkor már pakolnak befelé az árusok. Ajj, pedig a piacolás úgy jó, ha ráérős, nem 2 perc alatt végigrohanós. Visszafordultunk, majd máskor…

Ma végül kimentünk, és 3 órát kóvályogtunk, tökjó volt!:))

Az árusok nagyon aktívak voltak, el akartak adni mindent, még alkudnunk sem kellett, úgy szaladtak utánunk, hogy 3000 helyett legyen inkább 2000 vaagy várjunk, odaadják 1500-ért, csak vigyük.:D

3 srác is megtalált minket, hogy van náluk 2 szatyornyi lopott parfüm, válasszunk. Ők 8000ért árulták, nem vettünk. Viszont egy másik férfi ideadta az eredeti parfümöt (amit bevallása szerint a Douglasból loptak), darabját 4000 forintért!:XD Én vetten egy 212 Vip nőit, a kis szerelmem pedig egy Jean Paul G. vett 5000 ft-ért. /Még rajta volt a bolti ára, 23.900. Szóval ezzel elég jól jártunk:))))

A másik érdekes dolog:

Találtam nagyon jó cipőket, rövid és magasszárú tornacipőket is, csak olyan üresek voltak…se egy minta, se semmi rajtuk. Mire mondja a kis kínai, hogy mit szeretnék? Converse, Nike, Puma,…stb?! Mert ha várok 2 percet és fizetek rá 500 forintot, rányomják a cuccokat. Ilyeet:DD Na megvártuk és hiszitek vagy sem, olyan cipővel jött vissza az ember, hogy az életben meg nem mondanám róla, hogy koppincs.

Így lett egy Converse cipőm 3000-ért, az 500 forintot elfelejtették elkérni. Hehe.

Állítólag diplomát, érettségit és mindenféle okmányt is be lehet szerezni, ami mondjuk elég gáz, de úgy tűnik van rá piac, különben nem menne a business.

Sétálgattunk kifelé, hogy mostmár jöjjünk haza, mellettünk egy pasi reklámozza a portékáit:  “számlát, sokkolót tessék!” :XD Egy vevő meg is állt neki, mondván, hogy őt érdekelné, de akkor ütős egy sokkoló legyen, a legerősebb. Vannak ám figurák:S

Mozartgolyókat vettünk még, asszem 700 forintért, szépen becsomagolva, ugyanannyi darabbal benne, mint a boltban, ugyanolyan ízzel. Azt is lopták vajon? Ki tudja…őszintén szólva nem is érdekel, amikor eszem, nem arra fogok gondolni, hogy honnan van, hanem hogy milyen isteni finom!:)     

Itt láthatjátok a cipellőt:

🙂

 
Hozzászólás

Szerző: be 2012-09-07 hüvelyk Uncategorized

 

Címkék: , , , ,

Szerintem:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
Crystal ♥ Makeup Studio

Ahogy mi nők látjuk, ami minket érdekel.

Ahogy mi nők látjuk, ami minket érdekel.

Csajos semmiségek...

Ahogy mi nők látjuk, ami minket érdekel.

The WordPress.com Blog

The latest news on WordPress.com and the WordPress community.

%d blogger ezt kedveli: