RSS

Méregtelenítés

Mi a méregtelenítő kúra? Immunrendszerünk normál körülmények között minden kiválasztásra alkalmas szervünket felhasználva egészséges, kiegyensúlyozott belső környezetet képes fenntartani. Azonban számos hatás éri szervezetünket nap, mint nap, hisz senki sem él elszigetelten. Felveszünk nem megfelelő táplálkozási szokásokat, keveset alszunk, és annál kevesebbet mozgunk.

 Az egészségtelen életmód és a méreganyagok szervezetbe való bevitele által, szerveinket elárasztják a mérgek,  melyekkel ha túlterhelődünk, egyre több baktérium, mikroorganizmus elszaporodását segítjük elő, ami gyulladásokhoz és más betegségekhez vezet. Elég csak a fejfájást, fáradékonyságot, problémás bőrt, rendszertelen menstruációt, koncentrációnk csökkenését, a túlsúlyt említenem, melyek kiváltó okai többek között a vegyszerekkel kezelt élelmiszerek, dohányzás, a testmozgás hiánya, alkoholfogyasztás, a stresszes életmód szerepel. A méregtelenítő kúra alapvető célja, a test belső ökoszisztémájának helyreállítása, anyagcsere hulladékoktól való megszabadítása, melyek nem ürülnek ki a szervezetből, hanem fokozatosan elérik a mérgező szintet. Gyakran használt  formula, hogy „az vagy amit megeszel”, mégis igaz…előfordulhat, hogy betegre esszük magunkat! Hiába fogyasztjuk a félkész, mindenféle mesterséges, tartósítószerrel, szintetikus adalékanyagokkal teli ételeket, jóllakottság érzetünk meglesz tőlük, de nem jutunk hozzá a megfelelő, valóban tápláló energiához. Ilyen kémiai szerek az emulgeálószerek, tartósítószerek, színezékek, ízesítők, melyeket E-számmal jelölünk. Az E 100-tól kezdődnek a természetes és mesterséges színezékek. Az E 200-tól induló számok a tartósítószereket jelölik, az E 300-tól az antioxidánsok, emulgeátorok,   savanyító szerek jönnek, az E 400-tól pedig a sűrítőanyagok és zselésítő szerek.

Emulgeálószerek:

Lehetővé teszik, hogy az olaj és víz keveredjenek egymással. Alkalmazzák a feldolgozott, bolti sütemények állagának javítására, fagylaltokban,  mindenben amiben keveredett állapotban szeretnék tartani az ilyen folyadékokat. A legmegfelelőbb emulgeálószer a lecitin, melyet szójababból készítenek, káros viszont az acetát, diacetát és a kalciumsók.

Tartósítószerek:

Szerepük a penészgombák, baktériumok képződésének megakadályozása. Néhány a szulfit hatóanyagú csoportba tartozóknál – köztük számos szervetlen szulfit adalékanyagnál (E220-228), a benzoésavnál és származékainál (E210-213)- számoltak be arról, hogy ártalmas reakciókat okoztak. Ezek légzési nehézséggel, dyspnoeval, zihálással és köhögéssel jellemezhető asztmás reakciót válthatnak ki érzékeny (asztmatikus) egyéneknél. A boltokban egyre több helyen látni a termékek csomagolásán feltüntetve, hogy “tartósítószert nem tartalmaz” vagy “garantáltan génmanipuláció-mentes”. Tehát van lehetőségünk arra, hogy a hatalmas választékból kiszűrjük azokat az élelmiszereket, amelyekben sok a mesterséges adalékanyag vagy a tartósítószer. Az is igaz, hogy bizonyos készítményekhez muszáj mesterséges anyagot használni. Kis mennyiségben ez nem káros, de túlzott fogyasztása valóban nem egészséges.

Színezékek:

Az élelmiszerek színfokozására, megjelenésének javítására az élelmiszerbe keverve vagy felületén alkalmazott adalékok. Étvágykeltésre az eladhatóság növelésére alkalmazzák. Édességekben hamisan magas gyümölcs tartalmat, a majonézben magas tojássárgája tartalmat sugallnak. Színezékeket használnak többek között a süteményekben, üdítőitalokban, pudingokban, jégkrémekben, likőrökben, margarinokban, sajtokban és tengeri élelmiszerekben.  A legjobb színezékek – és nem is jelölik a termékeken E számmal – a természetes eredetű céklalé, pirosszőlőlé, paprikakivonat.

Ízesítők:

Az ízesítők olyan anyagok,  amely az ételhez adva megváltoztatják annak ízét és illatát.
Leggyakrabban használt ízesítők a só és a cukor.  Az ízkiemelők (ízfokozók) pl. a nátrium-glutamát, kihangsúlyozzák pl. a hús ízét.
A  természetes ízeket utánzó mesterséges ízesítők is elterjedtek. Az ízesítők elnyomják az ízbeli hibákat és állandósítják az élelmiszer ízét.
Növelhetik az élvezeti értékét, de túlfogyasztásra is ingerelhetnek.  Ezek az adalékanyagok főleg olyan termékek eladhatóságát segítik, amelyek ízét, aromáját kedvezőtlenül befolyásoló (rossz) nyersanyagból vagy technológiával készítettek.  Sok készételnél az aromák és ízfokozók használata gyakorlatilag elengedhetetlen.
Mivel az aromákat a könnyebb kezelhetőség kedvéért általában oldószerekkel és hordozóanyagokkal kell vegyíteni, így azok még számos egyéb anyagot is juttatnak az élelmiszerekbe. Élelmiszeradalékként E600-E699 közötti kódokkal szerepelnek.

Mérgező anyag azonban nem csak a táplálkozással kerülhet szervezetünkbe.  Ritkán vesszük számításba, ám a rossz egészségügyi állapot egyik lehetséges oka a házon belüli szennyeződés.  Gondoljunk csak a rovarírtó szerekre, hajlakkra, fertőtlenítőszerekre, ragasztószerekre, vagy akár a cipőfényezőre.  Ezek mind allergiás reakciókat válthatnak ki, belélegezve terhelik szervezetünket.

Hogyan fogjunk hozzá?

A méregtelenítő kúrát olyankorra érdemes tervezni, amikor az ember kicsit ki tud szakadni a hétköznapokból, alacsonyabb fokozatra tud kapcsolni, alkalmat tud találni a lazításra, pihenésre is.  A legnagyobb fizikai vagy szellemi megterhelések idején semmiképpen sem szabad böjttel, méregtelenítő kúrával gyötörni a szervezetet.  Sokan vannak, akik a diéta drasztikus módjára esküsznek, és néhány napon keresztül semmiféle ételt nem vesznek magukhoz, csak folyadékot fogyasztanak.  Ez a teljes táplálékmegvonás azonban veszélyes is lehet, az orvosok semmiképpen sem javasolják. A szervezetnek működései ellátásához feltétlenül szüksége van bizonyos tápanyagokra:   fehérjékre, szénhidrátra, esszenciális zsírsavakra, vitaminokra, ásványi anyagokra…  Ha ezekből a minimális mennyiséget sem biztosítjuk a számára, annak rosszullét, hányinger, teljes kimerültség lehet a következménye.  Sokan a gyors fogyás reményében vállalják, hogy napokon keresztül szinte egyáltalán nem esznek.  Ezek a remények azonban utólag mindig szertefoszlanak, sőt, megbosszulják magukat.  „Amikor az ember nem vesz magához táplálékot, a szervezet elsőként nem a zsírokat bontja le, hanem vizet veszít.  Ilyenkor nem a zsírpárnák vékonyodnak, hanem csak az izomtömeg csökken.  Amikor pedig újra tápanyaghoz jut a szervezet,  gyorsan  visszaépíti,  amit a táplálékhiány idején elveszített, és még további zsírraktárokat is képez” (jojó effektus). Mivel szervezetünknek megvan a saját méregtelenítő rendszere, ajánlatos ezeket megerősíteni.  A májunk, vesénk,  tüdőnk,  bőrünk részt vesz ebben, segítsük munkájukat!  A bőr a szaunával,  testmozgással ;  a vesék a megnövelt folyadékbevitellel ;  a máj a táplálékok megvonásával ;  a belek rostpótlással és az emésztési folyamat serkentésével ; a tüdő pedig a friss levegőn végzett testmozgással ,  dohányzás mellőzésével méregteleníthető a legegyszerűbben. Egy-két napig csak nagyon könnyű ételeket fogyasszunk,  kis mennyiségben, és a szokásosnál is több folyadékot vigyünk be szervezetünkbe, hogy „átmossa” a leterhelt tápcsatornát. Ilyenkor tartózkodni kell nemcsak a nehezebb ételektől, de a kávétól, az édességtől, az alkoholtól, a cigarettától is.  Legjobb, ha a tisztító diéta keretében ez alatt az egy-két napos időszak alatt csak zöldségeket és gyümölcsöt, szénsavmentes ásványvizet és méregtelenítő hatású gyógyteákat fogyaszt az ember.  A tisztítókúrák nagyszerű kiegészítései lehetnek különféle méregtelenítő hatású kezelések is: például a hidromasszázs fürdő,  a testre felvitt különböző pakolások, az elhalt hámsejteket a test teljes felületéről eltávolító bőrradírozás, a különféle illóolajos arc- és testkezelések. Néhány nap alatt a szervezet csodálatos módon képes megújulni és új energiákkal feltöltődni, ha a tisztulás lehetőségét biztosítjuk számára. Egy-két dolgot beépítve életmódunkba pedig hosszútávon javítunk egészségünkön, alakunkon, bőrünk állapotán.

Mire kell odafigyelnünk?

Nem szabad tehát hirtelen belevágni,  legjobb  ha szépen fokozatosan térünk át és szoktatjuk szervezetünket egy egészségesebb életmódhoz, hisz  egyik méregtelenítésnél sem fog csoda történni, pláne nem 3 nap alatt…hiába ígérik a különféle magazinok. Kezdésnek elég, ha az alábbiak közül megfogadunk pár tippet és igyekszünk minden nap betartani belőlük annyit, amennyit tudunk:

– Reggelizzünk!      Igen, mindenki korán kel és rohan a munkába, van aki nem éhes még ilyenkor és kinek van kedve/ideje indulás előtt még reggelivel macerázni…de ha előző nap vásárolunk pár gyümölcsöt, joghurtot, igazán nem tart semeddig bedobni a táskába! Ebédig ellátja szervezetünket, agyunkat megfelelő tápanyaggal, könnyebben tudunk koncentrálni a feladatokra. Aki végképp nem tud reggelizni, akkor is legyen nála valami egészséges harapnivaló, ha napközben megéhezne ahhoz nyúljon, ne csokihoz vagy péksüteményhez.

– Igyunk több folyadékot!    Egy nap folyamán fél liter folyadékot vesztünk csak légzés során, nem számítva a fizikai igénybevétel során leadott, kiizzadt veszteséget nézve. Dehidratálva tengetjük napjainkat, bár szervezetünk szomjúsággal jelez  ha innunk kellene, legtöbbször ezt figyelmen kívűl hagyjuk vagy nem megfelelő folyadékkal próbáljuk enyhíteni. A szénsavas, cukros üdítők és a kávé NEM megfelelőek a folyadékpótlásra! Igyunk vizet, teát! Olcsóbb és egészségesebb is. :)  2-3 litert bátran igyunk meg naponta. Kimossa szervezetőnkből a méreganyagokat.

 – Mozogjunk!     Napi fél órát. Ezt nem nehéz kivitelezni, elég  ha pár megállót gyalog teszünk meg hazafele, használjuk a lépcsőt, vagy elmegyünk sétálni. Kiszellőzteti a fejünket és javítja az anyagcserét is.

 -Kávé helyett zöld tea!    A koffein vizet von el a szervezetből és lerakódásokat okoz a kötőszövetben. Helyettesítsük zöld teával, ami ugyanolyan élénkítő hatással rendelkezik, csak sokkal egészségesebb, tele van vitaminokkal, ásványi sókkal és erősíti az immunrendszert.

 -Próbáljuk ki a sós fürdőt!    Tegyünk a fürdővízhez fél kg sót, ebben pihenjünk 15-30 percig, ellazítja az izmokat, megnyugtatja a bőrt, szinte kiszippantja belőlünk a méreganyagokat!🙂 Igyekezzünk inkább fürdésre használni a sót, mintsem az ételek ízesítésére, hamar meg lehet szokni a kevésbé sós ízt.

-Vacsorázzunk, de ne együnk este 20h után!   Este az alváshoz már nincs szükségünk rengeteg energiára, egy könnyű vacsora ami salátát is tartalmaz tökéletes. Ne essünk abba a hibába, hogy teletömjük magunkat a nap végén, amit ilyenkor fogyasztunk el, az már sajnos zsírpárna képében fog visszaköszönni, hisz éjszaka már nem égeti el a testünk a bevitt táplálékot úgy ahogy azt kéne. Az alvás is pihentetőbb, ha szervezetünket hagyjuk végre, nem dolgoztatjuk még ekkor is…

 -Takarítsuk meg otthonunkat az ártalmas szerektől!   A szódabikarbóna, citrom, ecet, mosószóda, mosódió tökéletesen alkalmasak takarításra, mosásra, jelentősen olcsóbbak és ártalmatlanabbak egészségünkre nézve, mint a hipermarketekben kapható mérgek.

Mit nyerünk a méregtelenítéssel?

Ez a pár tipp segíthet, hogy közelebb kerüljünk a valamikor egészségesen működő szervezetünkhöz és távolabb a fejfájástól, fáradékonyságtól, elhízástól. A táplálkozásra visszatérve, nem véletlenül csak a reggelit és a vacsorát emeltem ki. Azt eszünk egész nap amit megkívánunk…a fontos, hogy ne legyen tele a fent említett mesterséges adalékokkal és ne édesség legyen! Mielőtt eszünk, igyunk meg egy pohár vizet, hamarabb jól fogunk lakni. Vásárlásnál előszőr nem éppen berögzült mozdulatokkal tesszük majd a zöldséget-gyümölcsöt a kosárba, de amint eltelik 1-2 hét, észrevétlenül lecserélődnek a helytelen táplálkozási szokásaink, szervezetünk kívánni fogja a számára szükséges élelmiszereket. legyünk nyitottak és igyekezzünk változatosan vásárolni, ne mindig ugyanazt együk!  A méregtelenítés pozitív hatásai már pár napos kúrát követően is észrevehetőek. Hatékonyabb lesz a táplálék feldolgozása, kiegyensúlyozottabb az anyagcsere, erősödik az immunrendszer és javulnak a szervezet öngyógyító folyamatai. Na és persze súlycsökkenés várható, hiszen a felhalmozódott méreganyagok távozásával javul az emésztés. Kicsattanó egészség, könnyed élet, erős immunrendszer és szép, tiszta bőr lesz a jutalma annak, aki belevág.

Sok sikert és kitartást kívánok!:)

 

Szerintem:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
Crystal ♥ Makeup Studio

Ahogy mi nők látjuk, ami minket érdekel.

Ahogy mi nők látjuk, ami minket érdekel.

Csajos semmiségek...

Ahogy mi nők látjuk, ami minket érdekel.

The WordPress.com Blog

The latest news on WordPress.com and the WordPress community.

%d blogger ezt kedveli: