RSS

Belső szerveink méregtelenítése

Élettevékenységünk során testünkben rengeteg biokémiai melléktermék keletkezik, mely a beleken, a vesén és a bőrön keresztül távozik el. Ehhez jön még a tüdőnkbe kerülő szmog, cigarettafüst, a gyomrunkba jutó műtrágya-maradványok, az ivóvíz káros elemei, az alkohol, a különböző tabletták. A bélcsatornából pedig az ott lévő mérgek szívódnak fel. Mivel szervezetünk nem működik maximális teljesítménnyel, nem képes idejekorán kitakarítani magából mindent. Ha egy gépkocsi akárcsak pár órán keresztül maximális teljesítménnyel működik, felforr benne az olaj. Ezért van, hogy az emberi agy átlagban csak 20 %-os teljesítménnyel dolgozik. Ezért van, hogy a boltból hazatérő háziasszonynak túl nehéz az ötkilós bevásárló szatyor. Kiválasztó rendszerünk sem távolít el mindent tökéletesen.
A méregtelenítés arra figyelmezteti kiválasztó rendszerünket, hogy végig kell vinni azt, amit ő örökké csak holnapra halaszt. Sőt, holnaputánra. Persze, valamikor ezt beavatkozásunk nélkül is megteszi, csakhogy addigra a vesében, epehólyagban már lerakódik néhány homokszem. Ebből később kövek lesznek, a májban felhalmozott mérgek pedig a vérbe jutva már másnap reggelre fejfájást idézhetnek elő.

Kötelező-e a szervezet méregtelenítése?

Hát vajon kötelező mosakodni? Nem, sem ez, sem az nem kötelező. Emberek milliói élnek anélkül, hogy fogalmuk lenne a szervezet méregtelenítéséről vagy akár egyszer is megtették volna azt. Közép-Afrikában vagy Szibériában olyan emberek is élnek, akik életükben még sosem mosakodtak. No de mikor érezzük magunkat jobban? Ha nyakig ülünk egy mocsárban, vagy fürdés, fogmosás után? A szervezet méregtelenítésének eljárásai nemcsak jó közérzetet biztosítanak, hanem a meglévő és rejtett betegségek gyógyítását is elvégzik.

 

Szerintem:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
Crystal ♥ Makeup Studio

Ahogy mi nők látjuk, ami minket érdekel.

Ahogy mi nők látjuk, ami minket érdekel.

Csajos semmiségek...

Ahogy mi nők látjuk, ami minket érdekel.

The WordPress.com Blog

The latest news on WordPress.com and the WordPress community.

%d blogger ezt kedveli: